
A Panthers két legjobb védőjátékosát is nélkülözte a vasárnapi Buccaneers elleni vereség végén, az egyiket tervszerűen, a másikat frusztrációból.
Míg a cornerback Jaycee Horn snapjeit számolták, miután az előző 10 meccset térdhajlító sérülés miatt kihagyta, addig a külső linebacker Brian Burnst kiállították, miután a harmadik negyedben egy extra pontot követően megütötte a Bucs guardját, Cody Mauch-t.
Burns azt mondta, hogy az incidens egy, még az első félidőben történt veszekedésből eredt, amelyben egy másik Bucs támadófal játékos neki és a csapattársának, Marquis Haynes Sr.-nak “olyat mondott, amit nem lett volna szabad”.
“Először is szeretnék bocsánatot kérni a csapatomtól, a családomtól, amiért így viselkedtem.” mondta Burns. “Soha nem állítottak még ki egy meccsen sem, főleg nem azért, mert valami ilyesmit csináltam. Szóval igen, az érzelmek a legjobbat hozták ki belőlem.”
Burns nem akarta pontosítani, hogy mi hangzott el, ki mondta, vagy hogy az a megjegyzés, ami a meccs korábbi részében kiakasztotta, rasszista jellegű volt-e. A pontosításra vonatkozó kérdésre azt ismételte, hogy “olyat mondott, amit nem lett volna szabad”.
Azt viszont elmondta, hogy nem Mauch volt az, elismerte, hogy kiakadt és megütötte a Bucs játékosát az extra pont után olyan dolog miatt, aminek semmi köze nem volt hozzá.
“Mérges voltam, aztán történtek bizonyos dolgok, TD-t szereztünk, TD-t kaptunk, a játék nem a mi elképzeléseink szerint alakult.” mondta Burns. “Nem is az én balhém volt. Csak meglöktek, aztán megfordultam és reagáltam. Szóval teljes felelősséget vállalok a tetteimért, ilyet nem csinálhatok.”

Haynes sem szolgált konkrétumokkal, amikor a korábbi incidensről kérdezték.
“Nem fogok erről beszélni, csak próbálok továbblépni.” mondta Haynes. “Csak játszanunk kell.”
Ami Hornt illeti, az ideiglenes vezetőedző Chris Tabor azt mondta, hogy a sztár corner nem fogja végigjátszani a meccset, mivel megpróbálnak okosan bánni vele hosszú távon.
Eredetileg azt mondták Hornnak, hogy körülbelül egy félidőt fog játszani, és a második félidő első támadásában a pályán volt, de a 75 yardos Mike Evans touchdown előtt lejött a pályáról, amivel a Bucs 10 másodperccel azután, hogy a Panthers 10-7-re fordított, visszavette a vezetést.
“Jól éreztem magam. Még vissza kell találnom a régi formámhoz.” mondta Horn. “Annak ellenére, hogy a 13. héten vagyunk, jó volt újra kint lenni, és harcolni a srácokkal és versenyezni a másik csapattal.”
Ez legalább egy pozitív előrelépés volt számára a hosszú kihagyás után, de elismerte, hogy az izgalmát nyilvánvalóan tompította az 1-11-es mutató.
Ezzel az eredménnyel a Panthers hivatalosan is kiesett a rájátszásért folytatott versenyből, de Tabor elmondta, hogy bátorította a csapat reakciója.
“Szeretem ezeket a srácokat.” mondta Tabor. “Tényleg, bármikor beugranék velük egy lövészárokba. Együtt érzek velük. Úgy értem, a vereség gáz, nehéz és frusztráló. De ugyanakkor kétféleképpen lehet kezelni a dolgokat, és erről beszéltünk. Vagy karakteresen kezeled, vagy kompromisszumokkal. Szóval, melyiket választod? És szeretem a srácokat. Szóval csak dolgozunk tovább.”
Az öltözőben a reakció visszafogott volt, ahogy azt el lehet képzelni, mivel egy hosszú, rosszul sikerült szezon súlya nyomja a lelküket. Főleg Burnsnek, aki vasárnap nem volt ott a végén.
“Büszke vagyok a csapatra.” mondta csendesen. “Büszke vagyok arra, ahogy küzdöttünk. Nem adtuk fel, és a szoros meccs végéig küzdöttünk. Bárcsak ne követtem volna el azt a hibát, hogy velük lehessek a végéig.”
Forrás: panthers.com