Frankie Luvu lett a hét védőjátékosa az NFC-ben

Frankie Luvu az édesanyjának akart jeleskedni, és ezt a múlt héten nagyszerűen meg is tette.

A liga pedig szerdán elismerte őt ezért, hiszen a múlt heti, Texans elleni győzelem alkalmával bemutatott show-műsoráért a hét védőjátékosának választották az NFC-ben.

Luvu 12 tackle-t (ezzel a csapat legjobbja volt) és egy sacket ért el, miközben a Panthers mindössze 140 passzolt yardon tartotta az újonc irányító CJ Stroudot (ez volt a legkevesebb tőle ebben a szezonban, hiszen az első hat meccsén 276.7 yardot átlagolt meccsenként).

Luvu ezen kívül két yardveszteséges tackle-t, egy QB találatot és két levédekezett passzt is elért a nap folyamán, ezzel vezetve a sérülések miatt megfogyatkozott védelemet.

“Hihetetlen volt.” mondta Frank Reich, a Panthers vezetőedzője. “Egy fenevad volt. Nem tudtam, hogy ennyi tackle-je volt, de néhány passzt is levédekezett. Olyan játékokat, amelyek valószínűleg first downt eredményeztek volna. Annál a harmadik downnál, ott nagyszerűen ért bele. Azt hiszem, két passzba is beleért. Frankie minden szempontból nagyszerű meccset produkált.”

Csapattársai egyre inkább hozzászoknak ehhez a fajta energiához. Akár a jellegzetes szamoai Siva Tau-jával, akár csak a szenvedélyességgel, amellyel a pályán játszik, ő lett a védelem egyik arca, aki a külső linebacker Brian Burnsszel bármelyik játékban lehetőséget biztosít a hatékony játékra.

“Egymás energiájából táplálkozunk.” mondta Luvu Burnsről. “A harmadik downok során minden játékban arra gondolok, hogy ‘Csak még egy játékot. Kapd el őt.’ És ez mindenki másra is igaz a védelemben.”

Teljes sebességgel játszik minden meccsen, még akkor is, amikor csípőproblémája miatt az Injury Reporton van, és piros mezben játszik az edzéseken. Nem azért, hogy a többi játékos tudja, nem nyúlhatnak hozzá; részben azért, hogy emlékeztesse saját magát arra, hogy ne sodorja magát veszélybe az edzőpályán.

Ennek eredményeként a csapattársai elvárják tőle ezt a fajta teljesítményt.

“Frankie nagyszerű volt.” mondta a külső linebacker Brian Burns. “Frankie mindig teszi a dolgát, és sok játékra volt lehetősége, és ő meg is csinálta őket. De mindig is tudtuk, hogy Frankie egy zseniális játékos, szóval ez nem meglepő a számunkra.”

Luvunak volt egy kis extra motivációja is, hiszen édesanyja, Ia ott volt a meccsen a családdal, ez volt az első alkalom, hogy élőben látta a fiát játszani a Bank of America Stadiumban (ott volt az év eleji meccsen Seattle-ben, de Luvu akkor megsérült, és nem tudta befejezni azt a meccset, ami elrontotta az ünneplést.

“Áldás, hogy itt volt.” mondta a mérkőzés után. “Élőben látta, hogy mit csinálok, tudod, a munkámat. Próbáltam nyugodtan, de agresszívan játszani. Az, hogy ott volt, nagyon megindító volt a számomra. Az oldalvonal mellett éreztem a jelenlétüket, az imáikat és mindent. Ő a családunk gerince. Szóval mindezt átérezni, és hogy ő is itt volt, ez a meccs nagyon sokat jelentett nekem. Ez a meccs és a továbbiak.”

Miután idén megkapta az amerikai állampolgárságot, Luvu reméli, hogy a családjának is segíthet ugyanezt elérni.

Ami azt jelentheti, hogy az édesanyja még több meccsen is ott lehet, és ha akkor is úgy játszik, mint a múlt héten, akkor ez a Panthersnek is megfelel.

Forrás: panthers.com