Gyorshírek: A támadófal frusztrált az arculat hiánya miatt

A tavalyi szezon második felére a Panthersnek arculata lett támadásban, és ez a támadófallal kezdődött.

Idén ez a probléma része a Panthers csapatánál.

A vasárnapi, Vikings elleni 21-13-as vereség alkalmával a Panthers öt sacket engedett, mindet a második félidőben.

Bármelyikük túlélhető lett volna – kivéve talán a harmadik negyedben történtet, amely touchdownhoz vezetett, és a Vikings vezetéshez jutott, amit már nem adtak ki a kezükből -, de a nagyobb minta aggasztó a Panthers számára. A múlt héten a támadófal false start szabálytalanságai voltak azok, amit “elfogadhatatlannak” neveztek.

Ez a szó ezen a héten is előkerült.

“Tudjátok, tovább kell bírnunk.” mondta a center Bradley Bozeman. “Jobban kell csinálnunk. Ez elfogadhatatlan. Tovább dolgozunk, továbbra is próbáljuk őt megvédeni, nem hagyni, hogy megérintsék. Úgy gondolom, hogy elkezdtünk valamit csinálni. De aztán nem sikerült fenntartanunk. Szóval tovább kell dolgoznunk ezen, tovább kell dolgoznunk azon, hogy az irányítók jól érezzék magukat ott hátul, és a világ összes idejét meg kell adnunk nekik.”

Természetesen ez nem ugyanaz a fal, vagy ugyanaz az offense, mint tavaly. Nem ugyanazt a lecsupaszított erőfutó stílust alkalmazzák, mint a tavalyi év második felében. Ez egy sokkal kifinomultabb támadójáték, amely még nem állt ösze, de ettől függetlenül más.

És nem is ugyanaz a csoport. Még mindig várnak (és még néhány hétig várhatnak) a jobb guard Austin Corbettre, aki tavalyi keresztszalag-szakadása után tér vissza, a bal guard Brady Christensen szezonjának pedig bicepszszakadás miatt lett vége. Így az újonc Chandler Zavala kezd a bal oldali guard poszton, a jobb oldalon pedig a waiver igazolás Calvin Throckmorton.

“Még mindig ugyanaz a fal vagyunk.” mondta Bozeman. “Továbbra is dolgoznunk kell; továbbra is csinálnunk kell a dolgokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy minden zökkenőmentesen működjön.”

Természetesen a nagyobb támadásbali problémákat nehéz egyetlen csoportra fogni, és még az olyan egyszerű dolgok is visszahatnak rájuk, mint az, hogy a játékokat időben elindítsák.

“Sietnünk kell mindannyiunknak.” mondta Bozeman. Tovább kell dolgoznunk ezen, mert amint a labda a földre ér, a játékidő elkezd pörögni.”

– A Panthers nem engedhetett meg magának újabb sérülést a védelemben, de a veterán cornerback Donte Jackson vállprobléma miatt nem tudta befejezni a mérkőzést.

Jackson visszatérését eredetileg megkérdőjelezhetőnek nyilvánították, és a második félidőben mezben állt az oldalvonal mellett, de azt mondta, hogy csak vészhelyzet esetén lépne pályára. Elmondása szerint egy szerelés közben valaki beletérdelt a vállába a meccs elején.

“Azért dolgoztam, hogy visszatérjek, visszatértem és ugyanez történt.” mondta Jackson. “Szóval úgy gondolom, az lesz a legjobb, ha próbálom nem erőltetni, de rendbe fogok jönni.”

Jackson azt mondta, reméli, hogy készen áll majd a jövő heti, Detroit elleni meccsre.

Nélküle és Jaycee Horn nélkül (aki térdhajlító sérüléssel az IR-en van, és egy hétre van attól, hogy egyáltalán visszatérhessen) a Panthersnek kevés játékosa van. CJ Henderson, Troy Hill, D’Shawn Jamison, és Dicaprio Bootle játszott cornerback poszton a mérkőzés végén.

Emellett nélkülözték a safety Xavier Woodsot is, aki a múlt heti térdhajlító sérülése után inaktív volt.

– Amikor Kamu Grugier-Hill elkapta Kirk Cousins passzát, a Panthers olyan játékot kapott a sérült játékos cseréjétől, amilyenre szüksége volt. Könnyű dolga volt, miután Yetur Gross-Matos nyomást gyakorolt Cousinsra.

Grugier-Hill azzal viccelődött, hogy majdnem fair catch-et hívott, és a Gross-Matos által Cousinsra gyakorolt nyomásnak tulajdonította az egyszerűséget.

“Yetur megverte a guardot, és nagyszerű volt a futása.” mondta Grugier-Hill. “Ez egy nagy játék volt tőle. Nagyszerűen játszik az elmúlt pár hétben, és látni, ahogy fejlődik és tovább fejlődik, ez fantasztikus.”

Gross-Matosnak volt egy sackje, két yardveszteséges tackle-je és két QB találata is vasárnap.

Az elmúlt három mérkőzésen 2.5 sacket szerzett, miután a nyitómeccsen alig játszott.

Forrás: panthers.com