
A Panthers szenved azzal, hogy megvédje az újonc irányító Bryce Youngot. A kritikus pillanatokban szenvednek a játékok végrehajtásával. Szenvednek a labda futtatásával. Szenvednek a kommunikációval. Szenvednek a hibák mérséklésével.
Ezért állnak most 0-4-gyel.
A vasárnapi eredmény mindezekről és még ennél is többről szólt, mivel a Carolina birtokolta többet a labdát (38:29-21:31-re nyerte a labdabirtoklási időt), de nem tudta mozgatni azt (mindössze 232 yardot értek el támadásban) a Minnesota elleni 21-13-as vereség során.
A Panthers a védelem jó napjának köszönhetően a mérkőzés nagy részében tartotta az előnyét, csak a harmadik negyed második felében adták ki azt a kezükből. A harmadik negyed 6:27 volt még hátra, amikor Young áldozatul esett egy Harrison Smith strip sacknek, amit D.J. Wonnum visszahordott, és ezzel a Vikings touchdownt szerzett.
Ezt követően a mérkőzés végén egy közeli pontszerzési lehetőség ellenére a Carolina a végjátékig hátrányban volt.
“A labdaeladásról sokat beszélünk.” mondta a mérkőzés után a láthatóan csalódott Young. “Ez egy hatalmas, hatalmas, hatalmas fordulata volt a meccsnek. És ez kizárólag rajtam múlt, egy olyan dolog, amiről beszéltünk. … Ez senki máson nem múlik, csak rajtam, és ezen felül vannak dolgok, amiket ki kell boncolgatni. Változtatnunk kell.”
Youngot ötször sackelték, amivel 55 yardot vesztettek. Ezek közül három sack Smith nevéhez fűződik, aki a napot 14 tackle-lel zárta.
A Vikings ismét pontokat szerzett, növelte az előnyét, a Panthers 8 pontos hátrányban közeledett az end zone-hoz. Nem tudták ezt sem értékesíteni, a 1st&goal a 9 yardos vonalnál egy sack után végül 4th&goal lett a 18-as vonalról.
Smith, aki a Minnesota vezetést jelentő védekező TD-jét szerezte, a Panthers utolsó támadásánál bevitte a végső csapást is. A Vikings 18 yardos vonalánál, 4th&goalnál, alig több mint egy perccel a vége előtt sacket ért el.
“A kritikus pillanatokban – a red zone-ban, a harmadik kísérletek során, a meccs végén; kell a végrehajtás.” mondta az elkapó Adam Thielen, aki hét elkapásból 76 yardot ért el a korábbi csapata ellen. “És ez az, amiről ez a liga minden héten szól. Minden héten egy labdabirtoklásnyi különbségről van szó. Ez már csak így van. Szóval meg kell találnod a módját, hogy szívós legyél, és megcsináld azokat a játékokat, amikor számít.”
A vezetőedző Frank Reich elmondta, hogy felkészültek a Minnesota gyakori nyomásgyakorlására, és hogy a Vikings egyik védekezési koncepciója sem okozott meglepetést.
A Panthers nem védte meg az irányítót, és nem jutottak el úgy a Minnesota irányítójához, Kirk Cousinshoz, ahogy a Vikings jutott el Younghoz.
“Harrison egy ravasz játékos.” mondta Reich. “Igazából semmi olyat nem csináltak, amit ne gyakoroltunk volna, vagy amin ne dolgoztunk volna. De ugyanakkor jól végrehajtották a feladatot. Tudtuk, hogy rengeteg blitzet fognak játszani ellenünk. … Szóval tudtuk, hogy egyszer vagy kétszer elkaphatnak minket. És így is lett.”
Reich magát hibáztatta néhány korai hibáért, például amikor az első félidőben el kellett használnia egy időkérést, mert egy Thielen játékot hívott, de Thielen egy sérülés miatt akkor pont nem volt a pályán.
“Egyszerűen csak egy kicsit gyorsabban kell működnünk.” mondta Reich. “Van egy játék, amit hívtam, egy Thielen játék, aztán rájöttem, hogy nincs a pályán. Én pedig nem tudtam, hogy megsérült. Nem voltam elég gyorsan tisztában azzal a ténnyel, hogy megsérült. Ez egy olyan játék volt, ami csak Thielennek mehetett volna, így meg kellett változtatnom a játékot. És végül ez volt az, amikor időt kellett kérnünk. Ez történt.”
A játékválasztás szempontjából a Carolinának az elején volt néhány futási kísérlete, ami egy változás volt ahhoz képest, ami a múlt héten Seattle-ben történt, amikor az egész meccsen 14 kísérletből csak 44 yardot tudtak összehozni.
A Vikings ellen a Panthers 31 kísérletből mindössze 83 futott yardot ért el, átlagosan csak 2.7 yardot futásonként, a több futójáték ellenére.
A futó Miles Sanders 13 futásból mindössze 19 yardot tett meg, ami átlagosan 1.5 yardot jelentett futásonként, és a nap leghosszabb futása mindössze 6 yardot ért.
“Van egy újonc irányítónk, és nehéz neki ritmusba kerülni, ha minden kiesik az irányítás alól.” mondta Sanders. “Ez elég hektikus bármelyik újonc irányító számára. … Ez egy olyan dolog, amit vissza kell néznünk, és javulnunk kell benne.”
Young számára – és az egész offense számára – nagyobb kihívást jelent, hogy ritmusba kerüljön, amikor a támadások elakadnak, sackeket kapnak, kommunikációs hibák vannak, vagy nem tudják megvédeni az irányítót.
Sanders tudja ezt; mindannyian tudják. És ezért is akarják gyorsan a delay of game büntetésektől kezdve a rossz kommunikációig az egész egységen belüli félreértéseket kijavítani.
Sok a javítanivaló. És gyorsan kell csinálni.
“A “huddle”-ből való kilépés és a játék késleltetése az, ami igazán megöl minket – próbálunk igazi ritmusba kerülni.” mondta Sanders. “De nem igazán tudunk ritmusba kerülni. Őszintén szólva, most nem játszunk jól. Nem lehet ujjal mutogatni senkire, csak mindenkire. Nem csak egy emberről van szó. Mindenkiről, akinek köze van ehhez. Az egész támadófalnak. És ezen gyorsan változtatnunk kell, különben az idei év erről fog szólni.”
Forrás: panthers.com