
Frank Reich szerint a Panthers támadó filozófiája az, hogy sokkal többet futnak a labdával, mint a vasárnapi, Seattle-ben elszenvedett 37-27-es vereség során.
De nem így alakult számukra a meccs, és ettől függetlenül meg kell találniuk az utat a győzelemhez.
A Panthers szezoncsúcsot jelentő 378 összes yardot ért el, de ebből csak 44-et a futójátékban – mindössze 14 próbálkozásból.
“A sok évnyi játékhívói tapasztalatom alapján azt mondanám, hogy láttam egy tendenciát az ilyen típusú meccseken, amikor a végén olyan kevés futásod van, mint nekünk volt.” mondta Reich. “Elkötelezettek vagyunk a futás mellett. Akkor miért nem volt több futás? Nos, mert először is a győzelemre törekszem. És azt fogjuk hívni, amiről úgy gondoljuk, hogy megnyerjük vele az adott meccset.”
A veterán irányító Andy Dalton jól teljesített a sérült Bryce Young helyett , a 163. kezdőként játszott meccsén 58-szor passzolt, 361 yardot és két touchdownt szerzett.
Reich szerint nem ez volt a recept a sikerhez. A futójáték nélkül a Seahawks egy egydimenziós támadójátékkal szemben tudott védekezni – még akkor is, ha Daltonnak jó napja volt.
“Egy tökéletes világban 60-40% a passz-futás aránya, vagy 55-45%, de sosem tudhatod, hogyan fog működni.” mondta Reich.
Reich pedig a videózásokból megtanultakat is hozzátette, becslése szerint a Panthers 40 játékot játszott két labdabirtoklásnyi hátrányban – ez egy olyan szituáció, amikor passzolásra vagy kényszerítve.
Dalton teljesítményét látva nem volt értelme tovább próbálkozni a futással, amikor az nem működött. De még mindig nem ez volt az az egyensúly, amit kerestek.
“A harmadik negyed végétől kezdve, amikor két labdabirtoklásnyi hátrányban voltunk, volt 40 játékunk.” mondta Reich. “Ez rengeteg. A felvételeken a 47. játék volt. A 47. játéktól a 86. játékig, az 40 játék. És amikor az offense minden egyes játékban pályára lépett, két labdabirtoklásnyi hátrányban voltunk. És két labdabirtoklásnyi hátrányban voltunk egy olyan irányítóval, aki elég jól játszott, jól osztotta a labdát és megcsinálta a játékokat. És a futójáték addig a pontig, az a maroknyi futás, amiről beszéltünk, nem volt sikeres. Szóval azt hiszem, a lényeg az, hogy azt hívtuk, amit hívnunk kellett, hogy megnyerjük a meccset.”
– Reich nem tudott friss híreket mondani a Seattle-ben megsérült kezdő védőkről, köztük a safety Xavier Woodsról (térdhajlító), a cornerback CJ Hendersonról (boka), vagy a linebacker Frankie Luvuról (csípő). Őket a kedd folyamán jobban meg fogják vizsgálni, mielőtt szerdán visszatérnek az edzőpályára.
Az elkapó Jonathan Mingo továbbra is az agyrázkódás utáni protokollt csinálja, miután megsérült a Seahawks ellen.
– Ami Youngot illeti, aki ugyan elutazott Seattle-be, de bokasérülés miatt kihagyta a meccset, Reich elmondta, hogy még vizsgálják, hogy képes lesz-e edzeni, mielőtt a Vikings vasárnap Charlotte-ba látogat.
Reich a Seahawks meccs előtt úgy becsülte, hogy Young “1-2 hetet” fog kihagyni, így fennáll a lehetőség a Minnesota elleni visszatérésére.
Azt mondta, hogy Young már jobban érzi magát, és mindent megtesz, hogy felkészüljön a visszatérésre.
“Tudom, hogy mindent megtett azért, hogy olyan helyzetbe hozza magát, hogy edzhessen.” mondta Reich.
– Reich elmondta, hogy a Seattle elleni meccs után rövid beszélgetést folytatott Younggal, hogy megnézze, hogy érzi magát.
Azt mondta, hogy nem mentek bele konkrétumokba arról, hogy mit tanult az újonc az egyhetes megfigyelés alatt, de Reich biztos volt benne, hogy Young megkapta azt, amire szüksége volt a hét során az oldalvonal mellett.
“Bármit is terveztünk Bryce-nak, hogy tanuljon ebből a hétből, tudom, hogy minden egyes apró dolgot magáévá tett azzal, hogy figyelte Andy-t, az offense-t, a csapatunkat.” mondta Reich. “Az egész folyamatból tanulni tudott.”
– Reich elmondta, hogy szerinte a Seattle ellen jól játszottak az elkapók, a csoport a sérült Seahawks secondary ellen jól teljesített, és segítettek a csapatnak, hogy 334 passzolt yarddal a szezon legjobb eredményét érjék el.
DJ Chark Jr. elkapott egy 47 yardos touchdown-passzt Daltontól, ami a Panthers leghosszabb támadó touchdownja volt a tavalyi 10. hét óta. Négy elkapással 86 yardot szerzett (21.5 yard/elfogadás), míg Adam Thielen 11 elkapással és 145 yarddal vezette az elkapócsoportot.
Reich megdicsérte az elkapókat és Daltont, amiért vasárnap hozták a játékokat.
“Úgy gondolom, hogy DJ visszatért és hozta a játékokat, ami jó volt; Adam képes volt a zónázó védelem ellen játszani, nagyon okos, megérti a területeket és a súlypontokat.” mondta Reich. “A másik dolog pedig, ami Andy érdeme, hogy voltak dolgok, amelyek úgy jöttek elő, ahogy akartuk, aztán voltak olyan dolgok és játékok, amelyeket Andy a tervtől függetlenül megcsinált, amelyek dinamikus játékok voltak tőle. Szóval ez egy nagyon pozitív dolog volt.”
Forrás: panthers.com