
Bryce Young a pénteki, Detroit elleni előszezonbeli vereség után beszélt arról, hogy mely területeken szeretne javulni, ahogyan az azt megelőző két meccs után is megtette.
De volt egy új területe a játékának, amire pénteken rámutatott.
3rd&9-nél Young becsúszott egy 13 yardos játék során, az egyik legkevésbé elegáns módon, ahogyan egy irányító a pályán megteheti.
Még a csúszás szó használata is nagyvonalú, mivel inkább úgy tűnt, mintha az újonc irányító leült volna a gyepre.
Az elkapó Adam Thielen szerint Young csapattársai megjegyezték, hogy gyakorolnia kell a csúszásokat. Young azzal viccelődött, hogy a “csúszásleckék” már a jövő heti programban szerepelnek.
“Soha nem állítottam, hogy ez az egyik erősségem lenne.” mondta Young. “Soha nem játszottam baseballt, így nem is igazán tanultam meg. De igen, van még hova fejlődnöm, szóval ezzel nem tudok vitatkozni.”
De miközben Young azt mondta, hogy “csak próbált megcsinálni egy játékot”, a védelmet jól olvasó irányító megmutatta, hogy a sorsdöntő pillanatokban képes néhány gyors játékra.
“Bármikor, amikor first downt tudunk szerezni harmadik kísérletnél, az nyilvánvalóan jó nekünk.” mondta Young. “Bármit is ad nekünk a védelem, azt szeretnénk kihasználni. És ebben a játékban ez történetesen egy futósáv volt.”
Miután életben tartotta a drive-ot azzal a 13 yardos futással, Young megszerezte az első touchdownjá. Young estéje 21 futott yarddal ért véget három próbálkozásból, amelyek közül kettő harmadik kísérlet volt.
“Azt hiszem, éles és produktív volt, és hozta a játékokat.” mondta a vezetőedző Frank Reich. “Megmutatta, hogy futva is meg tudja csinálni a játékokat. … Úgy gondolom, hogy pontos volt és hozta a játékokat.”
Miután megemlítette, hogy “egy kicsit még dolgoznia kell a csúszásán”, Reich megdicsérte Young ösztöneit, amiket ezekben a pillanatokban mutatott.
“Megvan benne ez az ösztönösség.” mondta Reich. “Képes hibázásra kényszeríteni. … Láttuk ezt az edzéseken, apró részleteket ebből. Megcsinálja azt a kis tétova mozdulatot, amit nehéz megfejteni. Szóval ez jó volt tőle.”
Young az előszezon leghatékonyabb teljesítményét hozta össze, két pontszerző drive-ot vezetett (egy mezőnygólt és egy touchdownt értek el), és e két sorozat során 7/12-es mutatóval 73 yardot és egy touchdownt ért el.
“Amikor képes vagy néhány jó dolgot csinálni, néhány pontszerző drive-ot vezetni, mindig jó ebből tanulni.” mondta Young. “De ez még mindig nem jelenti azt, hogy nincs olyan dolog, amin ne tudnánk javítani. A jót a rosszal együtt, mint minden más héten, próbálunk fejlődni belőle.”
Thielen, aki Young kedvenc célpontja volt ezen az estén, és elkapta a 16 yardos passzt az end zone-ban, négy elkapással és 48 yarddal zárt.
A 33 éves veterán elkapó pedig lenyűgözve beszélt attól, amit Young a lábaival bemutatott.
“Fontos dolog, hogy amikor a játék nem jön össze, a lábait használva életben tudja tartani a drive-okat.” mondta Thielen. “Ez demoralizáló a védelem számára. Jó döntést hoznak, vagy jó az emberfogás, és mi mégis mindig megszerezzük a first downt. Ez óriási dolog. És ez tényleg erősíti az offense-t. Nyilvánvalóan tudtuk, hogy képes erre. Tudtuk, hogy ez az egyik fegyvere, és erre szükségünk is lesz a továbbiakban.”
Young minden előszezonbeli mérkőzésén legalább két támadást játszott, és végül az utolsó meccsen talált az end zone-ba.
Az előszezon végén pedig azt mondta, hogy magabiztosnak érzi magát az alapszakasz előtt, amely szeptember 10-én Atlantában kezdődik.
“Azzal, hogy ezeket a meccseket már magam mögött tudom, nagyszerű, hogy ezt át tudom ültetni a többiek elleni játékba.” mondta Young. “Nyilván még nem játszottam az alapszakaszban, és ez olyan kihívásokat fog jelenteni, amelyekkel még nem szembesültem. De izgatottan várom. És tisztában vagyok a kihívással, ami ezzel jár. Izgatottan várom, hogy ezen keresztül fejlődjek.”
Forrás: panthers.com