
Bryce Young igyekszik kihasználni az ismétléseket.
Az előszezon során nem feltétlenül kap sokat; a két előszezon-meccs mindegyikén hat passza volt.
Pénteken a New York Giants ellen Young 3/6-os mutatóval 35 yardot passzolt. És megvolt az első pontszerző drive-ja a Panthersben, egy 15 játékból álló, 62 yardos támadás, amely több mint 10 percet pörgetett le az órából.
“Korlátozottak a lehetőségek, de ezeket ki kell használni.” mondta Young. “És az edzők minden helyzetben, minden down során a fontosságot hangsúlyozzák. Az előszezonban korlátozott mennyiségű ismétlést kapsz, de ezeket ki kell használni. Emiatt nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki magunkból.”
Még nem dobott touchdownt, de interceptiont sem. Két sacket kapott, összesen öt drive-ot vezetett, és ebből csak kettőnél játszott ugyanazon támadófal mögött.
A Panthers úgy döntött, hogy Young első és második drive-ja között stabilan megtartja a jobb oldali guard posztot, miután az első meccsen három különböző játékost játszattak a három különböző drive-ban. Az újonc Chandler Zavala a teljes idő alatt a szokásos első csapattal játszott ott.
Young azt mondta, hogy a kommunikációban fejlődést érzékelt az első előszezon meccs után, és pozitívumként emelte ki a kezdő centerrel, Bradley Bozemannel való kapcsolatát.
“Kommunikációs szempontból csináltunk néhány különböző dolgot, és úgy gondolom, hogy ezt nagyrészt jól kezeltük.” mondta Young. “Nem csak én, hanem Boze és az egész támadófal, majd az elkapók és a futók is, hogy biztosak legyünk abban, hogy egy oldalon állunk. Úgy gondolom, hogy operatív szempontból hozzáadtunk néhány dolgot, és azt hiszem, mindig van hova fejlődni, de úgy gondolom, hogy ezt jól kezeltük.”
Young a leghosszabb passzát az újonc elkapó Jonathan Mingónak adta, aki korábban Young egyik passzát elhibázta “félreértés” miatt, mondta Young.
De a 15 yardos elkapásnál Mingo a legtöbbet hozta ki Young rövid passzából – és a New York védő koordinátorának, Don “Wink” Martindale-nek tulajdonította a felkészülését.
Young elmondta, hogy ez a hét még nagyrészt olyan volt, mint egy hét edzőtábor, de egy csomó időt töltöttek azzal, hogy felkészüljenek Martindale villámgyors és agresszív védekezési stílusára.
“Még mindig olyan dolgokat futtattunk, amelyek edzőtábori dolgok voltak, de megnéztünk néhány Giantsre jellemző dolgot.” mondta Young. “Egy olyan védő koordinátorral szemben, mint Wink, nyilvánvalóan egy kicsit felkészülten akarsz pályára lépni. Úgyhogy mi egy kicsit félúton voltunk.”
A nap fénypontja talán az volt, hogy Young túl van az első pontszerző támadásán (és a Panthers első pontszerző támadásán) az előszezonban.
Nem volt touchdown; Youngnak ez még mindig hátravan. De a New York ellen a második negyedben ő hozta helyzetbe a rúgó Matthew Wrightot, aki egy 37 yardos mezőnygólt értékesített.
Young valójában közelebb vitte a támadókat – a Giants 10 yardos vonalán belülre -, de az egymás utáni delay of game és holding büntetések egy 3rd&31-es szituációt hoztak létre, amit Young 13 yardos passza DJ Chark Jr.-nak már nem tudott jóvátenni.
“Mindig jó, ha pontokat teszünk az eredményjelzőre.” mondta Young. “Ez egy nagy cél a számunkra, mint támadóegység. Jó érzés, de azt hiszem, ez csak egy mindennapos megközelítés. A felvételeket nézve úgy érzem, hogy mindig van hova fejlődnöm, mindig vannak dolgok, amikben napról napra próbálok fejlődni. Minél több ismétlés, minél több tapasztalat, különösen, amikor egy másik csapat ellen játszhatok meccskörnyezetben, az értékes tapasztalat a számomra, különösen ebben a szakaszban. Szóval mindenképpen hálás vagyok érte. Sok mindenben szeretnék még fejlődni és jobbá válni, de napról napra haladok tovább.”
A vezetőedző Frank Reich nem akart egyértelmű választ adni, amikor arról kérdezték, hogy Young játszik-e a jövő pénteki utolsó előszezon mérkőzésen a Lions ellen a Bank of America Stadiumban, azt mondta, a terv az, hogy “mindenki felkészüljön a játékra”, mielőtt a játékosok munkaterhelését eldöntené.
Ami Youngot illeti, ő bízik az edzőkben és a vele kapcsolatos terveikben.
Konkrétumokat még nem tud, de készen fog állni a következő hétvégén, ha úgy adódik, vagy vár szeptember 10-ig, az Atlanta elleni mérkőzésig.
“Bízom az edzőkben.” mondta Young. “Őszintén szólva nem tudom, mi az eljárás, és tudom, hogy az edzők különbözőek. Teljes szívemből bízom az edzőkben, és bármi is legyen a döntésük. Még nem beszéltünk vagy tárgyaltunk semmiről, de bármit is akar Reich edző, és úgy gondolja, hogy az lesz a legjobb nekem és a csapatnak, azt fogom tenni.”
Forrás: panthers.com