Gyorshírek: Thomas Brown a játékhívásról

Frank Reich nem volt biztos abban a holtszezon elején, hogy mennyire fogja átadni a játékhívást a támadó koordinátor Thomas Brownnak.

De miután kialakult közöttük a bizalom, Reich és Brown a szombati, Jets elleni előszezon meccsen 50-50 arányban megosztották a feladatot, az első félidőben Reich, a másodikban pedig Brown hívta a játékokat.

Korábban Reich hívta az összes játékot, amíg ő vezette a Coltsot, Brown pedig először volt NFL-koordinátor.

De miután együtt dolgoztak ki és építettek fel egy offense-t, a döntésnek volt értelme, és olyan lehetőséget adott Brownnak, amire minden fiatal edző vágyik, miközben fejlődik a pályafutása során.

“Azt kell mondanom, hogy fenomenális volt az első naptól kezdve mellette lenni.” mondta Brown a keddi sajtótájékoztatón. “Minden nap egyre közelebb kerülünk egymáshoz, továbbra is remekül kommunikálunk, és továbbra is egy oldalon állunk, ami az általános célokat illeti.”

Brown elmondta, hogy a játékhívás egy lehetőség arra, hogy másképp mutassa meg a személyiségét, mint amikor edzőként dolgozik.

“Biztosan ugyanaz a rendszer, ugyanazok a játékok vannak a híváslistán.” mondta Brown. “Amikor ténylegesen aktiválod őket, az néha sokkal inkább a személyiségedtől függ. Úgy gondolom, hogy ez a lehetőség, ez a tapasztalat nagyszerű a fejlődésem szempontjából, de arra is jó, hogy Reich és én egy hullámhosszon legyünk.”

A szombati meccs nem hozott támadó pontokat, és ezt kiértékelték az edzőkkel és a játékosokkal.

Ugyanakkor Brown nem esett pánikba egy előszezonbeli meccs miatt.

“A pontszám mindig is számít; egy eredményorientált üzletben vagyunk benne.” mondta Brown. “De az évnek ebben az szakaszában egyértelműen inkább az értékelési folyamatról szól, és arról, hogy megpróbáljuk megtalálni a legjobb srácokat, akik végül bekerülnek a játékoskeretbe.”

Miután Reich “generikusnak” nevezte a szombati játékhívást, és hétfőn a támadójátékkal kapcsolatos kérdésre litániával válaszolt, Brown visszavágott, hogy mennyire számít a playbook megnyitása az előszezonban.

“Úgy gondolom, az alapján, amit a gyakorlatok szempontjából csináltunk, nem számít, hogy átlagos vagy nem átlagos a játékhívás.” mondta Brown. “Ez az általános végrehajtásról szól. Ezt nem sikerült megvalósítanunk, ami frusztráló számunkra, játékosoknak és edzőknek egyaránt, de én egy cseppet sem aggódom.”

– Miközben a Panthers a jobb oldali guard poszton keresi a megoldást, amíg Austin Corbett felépül, két játékosuk is visszatért, és az edzőtáborból való visszatérésük óta először dolgoztak teljes védőfelszerelésben.

A negyedik körben draftolt Chandler Zavala és a draftolatlan szabadügynök újonc Nash Jensen teljes védőfelszerelésben gyakorolt, miután hétfőn visszatértek az edzőpályára.

Zavala részt vett a támadófal vs. védőfal gyakorlatokban az első csapat tagjaival az egyik időszak nagy részében, a kezdő center Bradley Bozeman és a jobb oldali tackle Taylor Moton között helyezkedett el.

– Cade Mays nem volt a csoportban a keddi edzésen. A sokoldalú másodéves játékos a Jets elleni szombati előszezon mérkőzésen kezdett jobb oldali guardként. Nem voltak friss hírek a sérülésekről, mivel Reich nem nyilatkozott az újságíróknak.

A futó Miles Sanders (ágyék) és a rúgó Eddy Piñeiro (ágyék) oldalt dolgozott, együtt egy nem jelentéktelen csoporttal, amiben ott volt Marquis Haynes Sr., Henry Anderson, Stephen Sullivan, Cameron Erving is.

– Corbett nem kívánt nyilatkozni arról, hogy az alapszakaszt a PUP listán kezdi-e vagy sem, ami miatt legalább az első négy mérkőzést ki kéne hagynia.

Corbett továbbra is lábadozik a tavalyi szezon utolsó meccsén elszenvedett ACL-sérüléséből.

“Ezt meghagyom a fentieknek.” mondta Corbett. “Csak azt teszem, amit mondanak, és remélem, hogy minél előbb pályára léphetek.”

– Az elkapó Terrace Marshall Jr. nem edzett, miután hétfőn kora reggel hátsérülés miatt le kellett vinni a pályáról.

– Az irányító Andy Dalton kedden “hát húzódás” miatt hiányzott Brown elmondása szerint, ezért adtak neki egy napot, hogy kipihenje magát.

Ez lehetőséget adott arra, hogy megosszák az ismétléseket Bryce Young, Matt Corral és Jake Luton között.

Dalton nem játszott az első előszezon mérkőzésen, bár nem is számítottak rá, mivel az edzők meg akarták nézni Youngot és több munkát akartak adni Corralnak.

– Luton a héten több snapet kapott, és ezt folytatta kedden is, Dalton kiesésével és egy kicsit kevesebb játékot kapó Corrallal, aki az első előszezon meccsen kapott nagyobb munkaterhelés után pihentetve volt.

Lutonnak volt néhány passza, köztük egy szépen elhelyezett labda a veterán Javon Wimsnek , aki a szombati előszezon-meccsen a snapek 65 százalékában játszott.

– Az elkapó DJ Chark Jr. hivatalosan is eldöntötte, hogy a fagyos hidegben vagy a perzselő hőségben játszik-e inkább.

És a Jacksonville-ben szerzett tapasztalatok után, miután elment a spartanburgi edzőtáborba, és tavaly idejött a Detroittal, hogy a Bank of America Stadiumban minden idők leghidegebb meccsén játsszon, a louisianai születésű játékosnak gyors válasza volt.

Jobban kedveli az extrém hőséget – egyértelműen.

“Az izzadásra és a fáradtságra fel tudom készíteni magam, a zsibbadt ujjakra viszont nehéz felkészülni.” mondta Chark. “Nem érzem a kezem. Nem érzem a lábujjaimat. Ráadásul délről származom, szóval egész életemben a hőségben, izzadságban és csupa vizes cipőben futottam.”

– A hétfői naphoz hasonlóan a spartanburgi edzőtáborból Charlotte-ba való visszatérés nem jelentette azt, hogy a Panthers megmenekült volna a hőségtől, hiszen az Atrium Health Dome-ban egy újabb forró napjuk volt.

Néhányszor fellángoltak az indulatok a támadók és a védők között, bár semmi sem fajult el túlzottan az edzőpályán.

A futó Chuba Hubbard és a safety Jeremy Chinn egy csapatperiódus alatt akasztották össze a bajszukat, Raheem Blackshear pedig egy hosszú futás vége felé leeresztette a vállát, amivel az újonc safety Jammie Robinsont a földre döntötte.

– Jaycee Horn majdnem elkapta Young passzát egy csapatperiódus alatt, amikor Chark elé került egy passz során az oldalvonal mentén.

A labda kipattant Horn kezéből, és hallhatóan elégedetlen volt az elejtett labda után.

– A Panthers egy újabb különleges látogatót fogadott, ugyanis Dom Capers eredeti, 1995-98 közötti stábjának külső linebacker edzője, Bill Davis megtekintette az edzést.

Egykori munkatársával is eltöltött néhány pillanatot az ismerős helyen.

Forrás: panthers.com