Gyorshírek: A jobb oldali guard posztért folyó verseny újabb hete

Az egy dolog, hogy van egy versenyhelyzet, de Frank Reich inkább előbb, mint utóbb szeretné ezt rendezni.

A Panthers vezetőedzője hétfőn azt mondta, valamikor a jövő héten szeretné tudni, hogy ki lesz a kezdő jobb guard az alapszakaszra, hogy a fal együtt dolgozhasson a Detroit elleni utolsó előszezon meccsen.

“Szükséged van erre a kémiára, be kell indulnia.” mondta Reich. “De ugyanakkor ki kell találnunk, hogy ki lesz az az öt srác. Ez egy verseny odabent. Úgyhogy továbbra is azon dolgozunk, hogy megtaláljuk azt az ötöt. És úgy gondolom, hogy a következő héten, remélhetőleg eljutunk a döntésig.”

Három srácot rotáltak ezen a helyen szombat este az irányító Bryce Younggal és az első csapattal, megnézve – időrendi sorrendben – Cade Mayst, Justin McCrayt, és Michael Jordant.

A draftolatlan újonc Nash Jensent is kipróbálták az edzőtáborban, bár ő nem játszott szombat este egy hátprobléma miatt. Ahogy a negyedik körös újonc Chandler Zavala sem, aki a tábor elején PUP listán volt egy térdhajlító probléma miatt, majd az oldalvonal mellett dolgozott a múlt héten, ahogy dolgozik a visszatérésén.

Reich azt mondta, hogy ők ketten mindenképpen részei lesznek a döntési folyamatnak, és hogy az egészségi állapotuk megnehezíti ezt.

“Megpróbáltuk elhalasztani a döntést, amíg ezek a srácok vissza nem térnek, hogy őszinték legyünk.” mondta Reich. “Mert úgy érezzük, hogy ezek a srácok benne vannak a pakliban, és sok pozitív dolgot mutattak, de a sérüléseik egy kicsit tovább elhúzódtak, mint amire számítottunk, vagy mint amit szerettünk volna. Szóval majd meglátjuk, hogyan alakul ez a héten.”

A Panthers rövidtávú pótlást keres a posztra, mivel Austin Corbett a Saints elleni utolsó alapszakasz meccsen elszenvedett keresztszalag-szakadásából gyógyul. A rehabilitációja jól haladt, és Reich úgy utalt rá, hogy “a tervezettnél előrébb jár”, de várhatóan még így is ki kell hagynia valamennyit az alapszakaszból.

A fal többi tagja nagyjából rendben van, bár némi javulásra van szükségük, miután a Jets ellen öt sacket engedtek.

– Reich a “generikus” szót használta a szombati támadójátékuk leírására, és hétfőn megkérdezték tőle, hogyan húzta meg a határt aközött, hogy nem mutatják meg a jövőbeli ellenfeleknek a terveiket, és hogy kialakítanak egyfajta folyamatosságot azzal, hogy a kezdő támadófal a későbbiekben remélt dolgokat csinálja.

Young leghosszabb passza 8 yardos volt, és a Panthers nem mutatott meg néhányat azok közül a felállások közül, amelyeket az edzőtáborban használtak, hogy a meglepetés erejével vághassanak neki az alapszakasz kezdetének a néhány divízión belüli rivális ellen.

“Nagyon jogos a kérdés. Én inkább azt akarom, hogy egy kicsit átlagosabbak legyünk.” mondta Reich. “Ugyanakkor szeretnénk egy kis sikert. Nyilvánvalóan nem számítottunk arra, hogy a szombat ilyen lesz. Szerdán kijöttünk, támadtunk, könyörtelenek voltunk, és nagyszerű energiánk volt szerdán a közös edzésen, és tényleg azt képzeltem, hogy ezt átvisszük szombatra, de nem így történt. Szóval tanulni fogunk belőle, nem igaz? Tanulni fogunk belőle; továbbra is könyörtelennek, keménynek, támadó szelleműnek kell lennünk, és jó helyzetbe kell hoznunk a srácokat. De én még mindig azt mondom, hogy ne mutassunk túl sokat.”

– A Panthersnek hétfőn hosszabb volt a sérült listája, és az edzés előrehaladtával egyre hosszabb lett.

Néhány olyan játékos mellett, akik az utóbbi időben nem vettek részt az edzéseken, mint például a külső linebacker Marquis Haynes Sr., volt néhány új játékos is a listán.

A defensive end Henry Anderson (láb) és az elkapó Derek Wright (térd) nem volt ott az edzőpályán, és amikor a visszatérésről kérdezték, Reich azt mondta, hogy “eltarthat egy darabig, de nem sokáig”. Hasonlóképpen a tartalék tackle Cameron Erving (boka) is kihagyhat egy kis időt, bár Reich azt mondta, várni akart, mielőtt kijelentette volna, hogy lássa, a helyzet rendeződik-e, mielőtt MRI-t csinálnak róla.

A futó Miles Sanders a pályán volt, de nem edzett hétfőn, ahogy a cornerbackek Greg Mabin és Mac McCain III sem.

Az elkapó Terrace Marshall Jr.-t az edzés elején kocsival vitték be az épületbe. Reich azt mondta, hogy “meghúzódott valami a hátában”, de további információkkal nem szolgált.

– Az első előszezon meccs után rengeteg kritika érte a támadófalat, de a veterán tackle Taylor Moton szerint ez nem hasonlított ahhoz, ami bentről érkezett.

És ez nem csak a hirtelen jött megbeszélést jelenti, amit a fal edző James Campennel folytattak egy olyan meccs után, ami nem felelt meg a saját elvárásaiknak.

“Én vagyok a legnagyobb kritikusom, már hét éve.” mondta Moton. “Talán ezért vagyok ilyen fiatalon ilyen kopasz. Maximálisan kihajtom magam, hogy a lehető legjobb legyek. Mindenkit nagyon szeretek a teremben, és a legjobbat akarom nekik, úgyhogy az a kérdés, hogy mit tehetek, hogyan segíthetek a srácoknak jobbá válni. Mit tehetek azért, hogy a legjobb verziója legyek önmagamnak?”

Motonnak sosem volt nagy haja, és a scouting combine-on is kopaszon jelent meg, így feltételezhető, hogy a letisztult külső mindig is stilisztikai döntés volt a részéről.

“Neem.” mondta Moton nevetve. “Ha látnátok hajjal, akkor tudnátok, miért volt ez a választásom.”

– Természetesen mindenki boldog volt, hogy a több mint két hét spartanburgi tartózkodás után hazatérhetett és a Bank of America Stadiumban edzhetett. Az egyetlen probléma az volt, hogy a hétfői volt a nyár eddigi legmelegebb edzése.

Amikor az edzés délután 1 órakor elkezdődött, 32 fok volt, a harmatpont pedig 23 fok volt, ami 38 fokos hőindexet jelentett. A nap előrehaladtával egyre melegebb lett, és csak egy kis szellő fújt.

– Míg Youngot a játékban korlátozta a Jets által generált nyomás, addig az edzés barátságos keretei között határozottan több passz volt a pályán.

Volt egy szép passza Jonathan Mingónak az oldalvonal mentén (Mingo bent tartotta a lábát), valamint egy nagy játék középen a tight end Ian Thomasszal.

Thomas valószínűleg mindig is blokkoló lesz elsősorban, de Thomas megmutatta az edzéseken, hogy képes megcsinálni egy-két játékot.

– A szombat esti ütésekről, amelyeket Young kapott, Reich azt mondta, hogy nem csak az nyűgözte le őt, ahogyan felpattant utána, hanem az is, hogy megőrizte a gépies jellegét ezek után az ütések után.

“Nem volt megingás.” mondta Reich. “És egyáltalán nem volt ideges. Semmi jele annak, hogy megremegett volna, sem a huddle-ben, sem az oldalvonalnál. Sőt, épp az ellenkezője történt.”

Forrás: panthers.com