
A Panthers hivatalosan is befejezte az edzőtábort Spartanburgban, a csapat pedig hazatérve a New York Jets ellen debütál az előszezonban.
Új edzők, rengeteg új játékos, új sémák és új hangulat vár a szombati első előszezon mérkőzésen, amely magyar idő szerint 22 órakor kezdődik.
Íme öt érdekesség, amire érdemes odafigyelni az első előszezon meccsen.

Bemutatkozik Bryce Young
A vezetőedző Frank Reich elismerte azt a nyilvánvaló tényt, hogy ez a csapat új, és emiatt elvárható, hogy a kezdők játszanak az előszezonban – legalábbis néhányan.
Ez azt jelenti, hogy a draft 1/1-es választásának debütálására sor kerül a hétvégén.
Az irányító Bryce Young játszani fog a Jets ellen, mondta Reich, bár hogy mennyit, azt még nem tudni.
“Érzésre fogunk játszani.” mondta Reich. “Csak azt akarom, hogy ezek a srácok pályára kerüljenek és kapjanak néhány ismétlést. Úgy érezzük, hogy egy másik szakaszban vagyunk. Sok csapat nem játszatja a kezdőjátékosait az előszezonban. Mi csapatként már az elejétől fogva megbeszéltük, hogy mi játszani fogunk az előszezonban; ezt már előre megbeszéltük a srácokkal. És csak azért, hogy mindenki megértse, mi vár ránk, és hogy hogyan kell ezt megtennünk, új rendszer, új edzői stáb, fiatal csapat. Ráadásul két divízió ellenféllel kezdjük az évet, szóval fel kell készülnünk.”
Young jól teljesített az edzőtábor során, “minden rubrikát kipipált”, mondta Reich. Kapcsolatokat épített ki az elkapókkal, például Adam Thielennel, DJ Chark Jr.-ral és Jonathan Mingóval, valamint a tight end Hayden Hursttel.
“Bryce jól nézett ki.” mondta Reich. “Tovább fejlődött, ahogy a csapat többi tagja is. Nyilvánvaló, hogy nagy a felhajtás és a figyelem, ő a draft első választottja, és ő lesz a kezdő irányítónk. Szóval megértem ezt. Szerintem minden egyes rubrikát kipipált, amit az edzőtáborban ki kellett volna pipálnia, tudod, átvette a vezetői szerepet, a vezetői szerepet az öltözőben és a pályán, az offense irányítását.”

Több idő Matt Corralnak
Young megkapja az idejét, de az előszezon fontos lesz a tartalék irányító Matt Corral számára is.
Reich elmondta, hogy a veterán irányító Andy Dalton valószínűleg nem fog játszani a Jets ellen, és valószínűleg bölcs dolog lenne azt feltételezni, hogy szinte egyáltalán nem fog játszani az előszezonban. Rengeteg tapasztalattal rendelkezik a ligában eltöltött 12 év alatt, és jól játszott az edzőtáborban a második csapattal.
Corral nem lépett pályára az újonc szezonjában, miután tavaly a Patriots elleni előszezon meccsen Lisfranc-sérülést szenvedett. Az Ole Miss egykori irányítóját a harmadik körben választotta ki a Panthers a 2022-es drafton.
“Szeretnénk Mattnek egy igazán jó lehetőséget adni, egy esélyt adni neki.” mondta Reich. “Úgy érezzük, hogy sokat fejlődött az edzőtáborban, és csak szüksége van az ismétlésekre. Andy sokat játszott már a ligában, és jól edzett. Nem fogom magam sarokba szorítani egyetlen dologgal kapcsolatban sem, de ez az általános hajlam erre a meccsre, ami változhat, de egyelőre nem hiszem, hogy Andy játszani fog ezen a meccsen.”

A futók Miles Sanders mögött
Mivel az új futó Miles Sanders valószínűleg nem fog játszani szombaton, mivel Reich szerint ágyék “húzódása” van, rengeteg lehetőségük lesz a mögötte lévő futóknak arra, hogy játékidőt kapjanak.
Chuba Hubbard és Raheem Blackshear kapták a legtöbb ismétlést Sanders mögött az edzőtáborban, és nem lenne alaptalan azt feltételezni, hogy a Jets sokat találkozhat Blackshearrel, valamint a mélységi játékosokkal, Spencer Brownnal és Camerun Peoplesszel.
“Általánosságban azt mondtam a játékosainknak, hogy ‘Készüljetek fel a játékra’, mert erre van szükségünk.” mondta Reich. “Szükségünk van erre a gondolkodásmódra. Mindenki készüljön fel a játékra. Mindenki kövesse a tervet. És ahogy haladunk meccsről meccsre, hétről hétre, játékosról játékosra, úgy fogjuk meghozni azokat a döntéseket, amelyek a legjobbak a játékosnak és a csapatnak egyaránt.”

Egy másik rúgó, amíg Piñeiro felépül
Szombaton új rúgó lesz a pályán, mivel a kezdő Eddy Piñeiro továbbra is lábadozik az ágyéksérüléséből.
A Panthers az edzőtábor vége felé leigazolta Matthew Wrightot, hogy Piñeiro távollétében rúgjon, de nem aggódnak túlságosan Piñeiro állapota miatt. Reich szerint javulóban van, bár a csapat egyelőre biztosra megy.
“Jól van, szépen javul; óvatosak leszünk” mondta Reich. “Eddy a mi rúgónk. Szóval biztosak akarunk lenni abban, hogy a dolgok előtt járunk, és megvárjuk, amíg újra teljes erőben lesz, hogy visszatérhessen.”

A védelem mélysége
A Panthers a védeemben is figyeli a keret mélységét, többek között a külső linebacker Yetur Gross-Matos, DJ Johnson, Amaré Barno és Kobe Jones, valamint a tartalék cornerbacke Keith Taylor Jr., CJ Henderson és Stantley Thomas-Oliver III esetében.
Több figyelmet fognak szentelni az edzőtábor sztárjának, Kamu Grugier-Hillnek is , aki a 11 edzésnap alatt négy interceptiont szerzett.
A szabadügynök piacról megszerzett linebacker az egész táborban megmutatta magát, és a csapattársak és az edzők is felfigyeltek rá.
“Nagyon jó edzőtábora volt, de ez nem meglepetés a számomra.” mondta Reich. “Együtt dolgoztam Kamuval Philadelphiában, készültem ellene, amikor Houstonban volt. Ő egy playmaker, és egy nagyszerű csapattárs, nagyszerű játékos. Szóval tényleg jó formában van.”
Forrás: panthers.com