Bár Matt Rhule, a Panthers vezetőedzője igyekezett a lehető legegyenletesebben tartani a dolgokat, hétfőn elismerte annak valószínűségét, hogy az irányító Cam Newton nagyobb szerepet kap a héten.
Rhule azt mondta, hogy Newton fogja a legtöbb ismétlést kapni az edzéseken, és ha eléggé megbarátkozik a playbookkal és a tervekkel, akkor esélye lesz arra, hogy többet játsszon vagy kezdjen a Washington ellen.
Vasárnap P.J. Walker kezdett, mivel Newton csak egy teljes edzést kapott a felkészülésre, és Rhule azt mondta, hogy volt egy 10-15 játékból álló csomag, amiben Newton jól érezte magát a Cardinals elleni meccsen. Nyilvánvalóan ez így is volt, hiszen az első két snapje során, amikor pályán volt, touchdownt szerzett.
“Camnek adjuk a legtöbb ismétlést, és megpróbáljuk a lehető legjobban felhozni a tempóját.” mondta Rhule. “Úgy gondolom, hogy a múlt héten nagyszerű munkát végzett, mivel volt 10 játék, amire úgymond készen állt. Szóval elkezdjük felkészíteni, és ha készen áll a kezdésre, az nagyszerű. Ha pedig még nem áll készen mindenre, akkor nyilván P.J. is rendelkezésre áll. Szóval jelenleg ez a terv.”
Miután egy gyors játékokból álló csomaggal kezdték, nyilvánvalóan ezt ki kell majd bővíteniük a héten az edzéseken, a munka már hétfőn elkezdődött.
“Megteszünk minden tőlünk telhetőt, és meglátjuk, hol tartunk a hét folyamán.” mondta Rhule. “De a legtöbb ismétlést ő fogja kapni.”
– A Panthers 10 héten belül a hetedik támadófal kombinációban kezdett vasárnap, és az év egyik legjobb meccsét játszották.
A szezonban mindössze másodszor nem engedtek sacket, miközben 166 yardot futottak.
Mindezt úgy, hogy a veterán belső falember, Pat Elflein helyettesítette a sérült Matt Paradist a center poszton, ami nagy felelősséggel járó feladat, hiszen ő hívja az összes védelmet a falban, emellett egy új irányítót is menet közben kellett megtanulnia, ahogy az irányító is tanul dolgokat.
“Amikor Patet szerződtettük, tudtuk, hogy ha Matt-tel bármi történne, Pat kiváló center lesz.” mondta Rhule. “Úgy gondolom, hogy Pat kiválóan játszott. Kontrolláltuk a line of scrimmage-et, még mindig túl sok büntetést kaptunk, de úgy gondolom, hogy a tackle Dennis Daley és Taylor Moton szép munkát végeztek a széleken, és belül is stabilak voltunk.”
– A támadófalról szólva Rhule elmondta, úgy tűnik, hogy a bal oldali tackle Daley rendben van, miután a meccs végén elhagyta a pályát. Őt a negyedik negyedben Brady Christensen helyettesítette.
“Láttam őt a konditeremben, jól mozgott.” mondta Rhule Daley-ről, hozzátéve, hogy várhatóan a héten már készen áll az akcióra.
A cornerback Stephon Gilmore-t meg kellett vizsgálni egy ujjsérülés miatt, de Rhule jelezte, hogy ez sem jelent majd problémát a továbbiakban.
A defensive end Myles Hartsfield állapota nem világos, miután kézsérülést szenvedett, és nem is tért vissza a pályára.
Forrás: panthers.com
Nem akarsz lemaradni a hírekről? Iratkozz fel a hírlevélre, hogy mindig képben legyél!
Itt tudsz csatlakozni a Discord szerverhez:
Ha szeretnéd, itt egyszerűen, mindössze néhány kattintás után támogathatod az oldal működését egy tetszőleges, egyszeri vagy rendszeres összeggel:

