A Panthers kezdő támadófalának két tagja nem vett részt a rövid hét első edzésén.
Mind a baloldali tackle Russell Okung (vádli), mind a jobb guard John Miller (boka) hétfőn az oldalvonal mellől figyelt a vasárnapi, Saints elleni vereséget követő átmozgató edzésen.
A vezetőedző Matt Rhule nem mondott semmit arról, hogy a két játékos ott lesz-e az Atlanta elleni csütörtöki mérkőzésen.
Okung a harmadik negyed elején sérült meg vasárnap, és nem is tért vissza a pályára. A másodéves támadó falember, Greg Little helyettesítette a hátralévő 20 snap során.
“Utálom, amikor a játékosaink megsérülnek, de ugyanúgy bízom Gregben, ha ő van ott kint, mint bárki másban.” mondta Rhule.
Mivel Miller inaktív bokasérülés miatt, Dennis Daley kezdett a jobb oldali guard poszton, Trent Scott pedig váltotta őt a rotációban. Daley 28, míg Scott 18 snapet kapott, miután a hét nagy részét a COVID-19 listán töltötte.
“Trent Scott az egyik legjobb igazolásunk abból a szempontból, hogy sokoldalú, és mondhatjuk neki: “Hé, szükségünk van rád a jobb guard poszton.”” mondta Rhule. “Ezt nagyra értékelem vele kapcsolatban.”
Bár Christian McCaffrey ott volt az edzésen, nem vett részt a gyakorlatokban. Ehhez ki kell jelölni a visszatérésre, amely elindítja a 21 napos időintervallumot. Ez még nem történt meg, bár Rhule továbbra is bizakodó.
“Nem rajtam múlik, akkor fog megtörténni, amikor az orvosok és a trénerek jóváhagyják.” mondta Rhule. “Várok, és amint azt mondják, mehet, edzeni fog.”
A teljes hétfői Injury Report megtekintéséhez kattints ide.
Forrás: panthers.com
Nem akarsz lemaradni a hírekről? Iratkozz fel a hírlevélre, hogy mindig képben legyél!
Itt tudod támogatni az oldal működését:
