A Panthersre a 2. héten egy NFC South-on belüli meccs vár, amikor Floridába utaznak, hogy összecsapjanak az átalakult Buccaneers csapatával. Az újonnan igazolt, hatszoros Super Bowl bajnok Tom Brady vezetésével a Bucs új arcokkal áll fel az új mezben.
Történelem: Panthers vs. Buccaneers
- A Carolina és a Tampa Bay számos emlékezetes mérkőzést játszott már a 2. héten, köztük olyanokat is, amikor az utolsó perc döntött, mint 2003-ban és 2019-ben.
- A Carolina mutatója a Bucs ellen 24-15, az utolsó hat mérkőzésből négyet megnyertek.
- Aktuális győzelmi sorozat: Panthers, 1 meccs
- Utolsó mérkőzés: A Panthers nyert Londonban, 37–26-ra
Amit tudnod kell a Buccaneers csapatáról
A Bucs 7-9-es mutatóval zárt 2019-ben, de ez a 2020-as csapat aligha lesz ugyanaz a csapat. Támadásban Brady és a tight end Rob Gronkowski New Englandből érkezett, míg a futó Leonard Fournette az 1000 futott yardos szezonja után Jacksonville-ből. A Tampa Bay az első körben kiválasztotta a jobb oldali tackle Tristan Wirfst, hogy erősítse a támadófalat.
De a Bucs több fegyvere is visszatér a tavalyi év után. Mike Evans és Chris Godwin egyaránt 1000 yardos elkapók voltak, míg a linebacker Shaquil Barrett vezette az NFL-t és új franchise-rekordot állított fel a sackek számát (19.5) tekintve. Lavonte David több, mint 100 szereléssel zárt középső linebackerként, és Ndamukong Suh is visszatért defensive tackle poszton.
Az összes előszezonbeli hype ellenére a Bucs az 1. héten elbukta a sokak által várt összecsapást és az első erőfelmérőt, amikor 34-23-ra kikaptak New Orleans-ban.
Pályafutása során Brady győzelmi mutatója 3-3, a passer rating mutatója pedig 85.7 a Carolina elleni hat mérkőzésen az alapszakaszt és a rájátszásbeli meccseket is figyelembe véve.
| Kategória | Panthers | Buccaneers |
|---|---|---|
| Offense | ||
| Összes Yard/Meccs | 388.0 (8.) | 310.0 (23.) |
| Futott Yard/Meccs | 128.0 (15.) | 86.0 (25.) |
| Passzolt Yard/Meccs | 270.0 (10.) | 239.0 (18.) |
| Engedett Sack | 1 (4.) | 3 (21.) |
| Third Down hatékonyság | 53.8 (4.) | 38.5 (18.) |
| Pont/Meccs | 30.0 (8.) | 23.0 (16.) |
| Defense | ||
| Összes Yard/Meccs | 372.0 (19.) | 271.0 (6.) |
| Futott Yard/Meccs | 133.0 (20.) | 82.0 (6.) |
| Passzolt Yard/Meccs | 239.0 (17.) | 189.0 (7.) |
| Sack | 0 (30.) | 1 (21.) |
| Third Down hatékonyság | 54.5 (30.) | 33.3 (6.) |
| Pont/Meccs | 34.0 (26.) | 34.0 (26.) |

Érdekesebb statisztikák
- A futó Christian McCaffrey összesen öt touchdownt szerzett (három futott, két elkapott) a Bucs ellen, ellenük szerezte a legtöbbet az NFL csapatai közül. A 2018-as szezon kezdete óta meccsenként átlagosan 107 scrimmage yardot szerzett a Tampa Bay ellen.
- McCaffrey a karrierje során 41 TD-t szerzett, a játékosok első 50 mérkőzését figyelembe véve ezzel az eredménnyel holtversenyben a 20. az NFL történetében. A vasárnapi meccset is beleszámítva McCaffrey 13 meccsen szerzett legalább két touchdownt, 2017 óta csak a New Orleans futója, Alvin Kamara (14) rendelkezik több ilyen meccsel.
- Az elkapó Robby Anderson 75 yardos touchdownja az 1. héten a második leghosszabb elkapott TD volt az 1. héten, és a 10. leghosszabb a franchise történetében. Andersonnak most már három legalább 70 yardos elkapása van, mióta 2016-ban megérkezett a ligába, ezzen időszakot figyelembe véve ez holtversenyben a második legtöbb az NFL-ben.
- Az irányító Teddy Bridgewater 98.9-es passer rating mutatóval debütált a Panthers-ben. Bridgewater emellett 26 yardot futott, ami majdnem megegyezik a teljes 2019-es szezonbeli futóteljesítményével (31).
- Bridgewater 314 yardot és négy TD-t dobott egy interception mellett (131.3-as passer rating mutató), amikor legutóbb 2019-ben kezdett a Tampa Bay ellen.
- A safety Jeremy Chinn nyolc tackle-t szerzett az első Panthersben játszott meccsén, és ez az NFL újoncai között holtversenyben a második legtöbb.

Elérhető mérföldkövek 2020-ban
- A Panthersnek öt győzelemre van szüksége ahhoz, hogy 200 győzelme legyen az alapszakaszban. 1995 óta a Panthers alapszakasz mutatója 195-205-1.
- McCaffrey-nek (306) 19 elkapásra van szüksége ahhoz, hogy megelőzze Wesley Walls-t, aki a negyedik a franchise történetében.
- McCaffrey-nek (3 016) 321 futott yardra van szüksége ahhoz, hogy megelőzze DeShaun Fostert, aki a negyedik a franchise történetében.
- McCaffrey-nek (5 577) 887 yardra van szüksége ahhoz, hogy megelőzze Greg Olsent, aki az ötödik a franchise történetében.
- McCaffrey-nek (41) négy touchdownra van szüksége ahhoz, hogy megelőzze Wesley Walls-t, aki a hatodik a franchise-történetében.
- Az elkapó D.J. Moore-nak (2 017) 31 elkapott yardra van szüksége ahhoz, hogy megelőzze Ted Ginnt (2 047) és a franchise történelmében a 10. helyre kerüljön.
- A linebacker Shaq Thompsonnak (357) hét tackle-re van szüksége ahhoz, hogy megelőzze Charles Godfrey-t, aki a 10. a franchise történelmében.
- A long snapper J.J. Jansennek (177) hat lejátszott meccsre van szüksége ahhoz, hogy megelőzze Steve Smith-t, aki a franchise történelmében a második John Kasay (221) mögött.
Fontosabb kötődések
PANTHERS
- A tight end edző Brian Angelichio ugyanebben a pozícióban dolgozott a Buccaneers csapatánál 2012-13 között.
- A védőfal edző Mike Phair védőfal edző asszisztens volt a Tampa Bay csapatánál 2014-ben.
- Anderson, Bridgewater, Brian Burns, Tre Boston, Marquis Haynes, John Miller, Stantley Thomas-Oliver III, Sam Franklin és Adarius Taylor is Floridából származik.
BUCCANEERS
- A belső linebacker edző Mike Caldwell 2003-ban a Panthers csapatában játszott linebacker poszton.
- A punter Bradley Pinion egyetemi szinten a Clemson csapatában játszott és Concordból (N.C.) származik.
- A cornerback Ryan Smith egyetemi szinten a North Carolina Central csapatában játszott.
- A kicker Ryan Succop egyetemi szinten a South Carolina csapatában játszott és Hickory-ból (S.C.) származik.
- Az elkapó Jaydon Mickens 2019-ben a Panthers csapatának volt a tagja.
Forrás: panthers.com
Nem akarsz lemaradni a hírekről? Iratkozz fel a hírlevélre, hogy mindig képben legyél!
Itt tudod támogatni az oldalt:
