
Közvetlenül a Raiders elleni vasárnapi vereség után Matt Rhule, a Panthers vezetőedzője azt mondta a játékosainak, hogy lehetnek csalódottak, de nem szabad csüggedniük.
Ez minden bizonnyal az offense-re vonatkozik.
A Panthers építi a csapatát, ezt a folyamatot a világjárvány körülményei még nagyobb kihívássá tették. Egy soha nem látott esemény, amely bonyolítja a rendszerek tanulását és a kémia kiépítését.
A Panthers offense biztató jeleket mutatott az 1. héten. Az egység az első félidőben mind a négy labdabirtoklás során pontokat szerzett. Aztán egy 17 és egy 2 játékból álló touchdown drive-ot vezetve a negyedik negyedben átvették a vezetést.
Összességében a Carolina 388 yardja és a 5.97-es játékonkénti yardátlag a nyolcadik, illetve a 10. helyre elegendő a ligában. A futó Christian McCaffrey a harmadik lett 96 futott yarddal. A 134 scrimmage yarddal a hetedik helyen végzett.
Az irányító Teddy Bridgewater is a 10. helyen zárt 270 passzolt yarddal.
“Alig várom, hogy Bridgewater egyre jobb és jobb legyen ebben az offense-ben.” mondta Rhule. “Teljesen biztos vagyok abban, hogy ki is ő, és teljes mértékben biztos vagyok abban, hogy képes meccseket nyerni.”
A Panthers egyike volt annak a nyolc csapatnak, amely legalább 30 pontot szerzett a szezonnyitó héten, viszont egyik a kettő közül, amely 30 pontot szerzett és veszített.
A különbség a második félidő elején jött elő. A kick visszahordás után kapott büntetés miatt a Panthers a saját 11 yardos vonaláról indult. McCaffrey 2 yardot szerzett az első down során egy jobb oldali futással, a gyors passz az elkapó Curtis Samuelnek nem hozott eredményt a második downban. Bridgewater a harmadik down során sikeres passzt adott az elkapó Robby Andersonnak, de nem volt elég a first downhoz, így 3&out lett a drive vége.
“Bárcsak visszakaphattuk volna azt a drive-ot.” mondta Bridgewater.
A Raiders mezőnygólját követően a Panthers a következő támadást a saját 24 yardos vonalán kezdte. Bridgewater passza McCaffrey felé túl magas volt. Aztán Bridgewater elszenvedte az egyetlen sacket a meccsen, ami -10 yardot jelentett. A bal oldali guard Michael Schofield holding szabálytalanságot is elkövetett a játék során, de a Las Vegas nem kérte a büntetést, így 3rd&20 következett. Bridgewater passza kissé az elkapó DJ Moore mögé ment, kicsúszott a kezéből és incomplete lett.
A Raiders kihasználta a puntot, a futó Josh Jacobs második touchdownjával 27-15-re vezetett a Las Vegas.
“Itt pár dolog, ott pár dolog.” mondta McCaffrey. “Volt néhány drive, amit szeretnénk visszacsinálni.”
Rhule az első félidő utolsó négy percét és a második félidő első négy percét kritikus fontosságúnak tartotta a csapat sikerességének szempontjából. A Panthers jól teljesített, amikor a félidő előtt a két perces drive során pontokat szerzett, de a harmadik negyed eleje már egy másik történet.
“Úgy kell hozzáállnunk minden egyes snaphez, mintha 14 vagy 21 pontos hátrányban lennénk.” mondta Bridgewater. “Láthattad a meccsen, két labdabirtoklásnyi hátrányban voltunk, és senki sem esett pánikba, inkább csak egyfajta nyomás volt rajtunk. Tehát úgy gondolom, hogy ha minden drive-ot ezzel a nyomással tudunk elkezdeni, akkor több pozitív és kevesebb negatív játékunk lesz.”
A harmadik negyed lehetett csalódást keltő, de a negyedik már biztató volt. A Panthers képes volt fordítani a 27-15-ös hátrányból, 15 pontot szerzett a csapat a meccs utolsó szakasza előtt.
“Egy dolog tetszett, hogy hogyan reagáltunk.” mondta McCaffrey. “A két 3&out után senki sem esett ki a ritmusból. Mindenki készen állt, kimentünk, és összehoztunk egy pokoli drive-ot.”
A Panthers az 1. héten megmutatta, hogy vannak olyan elemek, amelyekre a szezon további részében lehet építeni. De a második félidő jobb elkezdésére nagyobb hangsúlyt kell fektetniük, ahogy elkezdik a felkészülést a Buccaneers elleni meccsre.