A Panthers a cornerback Troy Pride Jr.-t választotta ki a Notre Dame csapatából a 2020-as NFL draft negyedik körében, a 113. helyen.
Pride Greer-ben (South Carolina) nőtt fel és 45 meccsen játszott a Fighting Irish csapatában egyetemi karrierje során. A Notre Dame-ban töltött négy éve alatt négy interception-t és 18 levédekezett passzt ért el, ezek közül egy interception-t és hat levédekezett passzt senior-ként 2019-ben.
Bár voltak olyan előrejelzések, amelyek alapján Pride-ot korábban választhatták volna ki a drafton, a fiatal corner a pozitív dolgokra összpontosít.
“Ez Isten terve – soha nem én irányítom az ilyen dolgokat – tehát ezt el kell fogadnom.” mondta Pride szombaton. “Nem visszaestem, hanem a megfelelő helyre estem.”
Ez pedig az NFC South, ahol tehetséges irányítók és elkapók vannak a Carolina összes divízió riválisánál.
“Én már felkészítem magam erre.” mondta Pride. “Mindig azért dolgoztam, hogy a legjobb legyek a divíziónkban – Michael Thomas, Julio Jones, Mike Evans, Tom Brady, Drew Brees és az összes többi srác, Matt Ryan – ez csodálatos lesz. Tetszik a lehetőség, tetszik, hogy a legjobbakkal versenyezhetek, mert ez a krémek krémje.”
Pride 4.4 másodpercet futott 40 yardon, amivel az ötödik volt a secondary játékosok között a 2020-as NFL Combine-on, emellett sprinter is volt a Notre Dame futócsapatában.
“Kész vagyok bárkivel felvenni a futóversenyt.” mondta.
A Panthers eddig négy védőjátékost választott ki a 2020-as NFL drafton, a defensive tackle Derrick Brown, a defensive end Yetur Gross-Matos és a safety Jeremy Chinn volt a klub első három választása.
Forrás: panthers.com
Itt tudod támogatni az oldalt:
