
A 22-es számú Christian McCaffrey mezzel és a Panthers sapkával az új elkapó Robby Anderson egyértelművé tette pénteken, a dél-floridai otthonából, hogy készen áll a kezdésre Carolina-ban.
Noha a COVID-19 világjárvány egy ideig távol tartja Anderson-t Charlotte-tól, ez nem akadályozta meg abban, hogy kapcsolatba lépjen új csapattársaival, vagy beszéljen a korábbi csapattársakkal és edzőkkel, akikkel újra együtt dolgozhat Carolina-ban.
Íme Anderson virtuális bemutatkozó sajtótájékoztatójának legfontosabb mondanivalói:
Újra együtt Rhule-lal
Anderson és a Panthers vezetőedzője, Matt Rhule hosszú közös múlttal rendelkezik, amely a Temple csapatában töltött időkig nyúlik vissza. Anderson úgy véli, hogy Rhule nélkül nem jutott volna el az NFL-be.
Az Owls-ban töltött első szezonja után Anderson-t nem engedték játszani a 2014-es szezonban és kénytelen volt elhagyni az egyetemet. A következő évben Rhule kiállt Anderson-ért, segítve a visszatérését az iskolába és a pályára.
“Számos alkalommal kiállt értem és beszélt az egyetemmel, hogy visszatérhessek az iskolába, hogy kinyissák az ajtót, hogy helyrehozhassam a hibáimat és abba a helyzetbe kerülhessek, ahol ma vagyok.” mondta Anderson.
És ennek a történelem nagy szerepe volt abban, hogy Anderson aláírt, így újra együtt dolgozhat Rhule-lal.
“Tudom, hogy a győzelem a vérében van.” mondta Anderson. “Tudom, hogy miért van itt. Nem kellett sokáig győzködnie engem. Ez már ott motoszkált a fejemben, amikor láttam, hogy vezetőedző lesz. Már akkor tudtam, hogy oda akarok menni, majd amikor láttam, hogy Teddy Bridgewater is aláírt, az már csak hab volt a tortán. Nagyon csábító volt, Panther akartam lenni.”
Dél-Florida-i kötődés
Ha már Bridgewater, még a középiskolában, Anderson és a Carolina új irányítója ugyanabban a 7 fős csapatban játszott. A dolgok azonban megváltoztak és végül a két játékos ellenfél lett. Ezután egy rövid ideig 2018-ban a két dél-floridai születésű játékos újra összeállt New Yorkban, mielőtt a Jets elcserélte Bridgewater-t New Orleans-ba, nem sokkal az alapszakasz előtt.
Tehát most, hogy mindketten Carolina-ban vannak, a duó végre megkapja a lehetőséget, hogy megnézzék, mire képesek együtt.
“Erős volt a kapcsolat közöttünk.”- mondta Anderson. “Teddy segített nekem felnőni, mint ember. Voltak olyan dolgok, amiken akkoriban keresztülmentem, még mindig alkalmazkodva az NFL-hez. Segített nekem idősebb perspektívából látni a dolgokat, annak ellenére, hogy azonos korúak vagyunk.”
Anderson azt mondta, hogy mindent tud Bridgewater-ről. Az ismeretség és a floridai háttér megkönnyítette a szoros kötelék kialakulását rövid idő alatt New Yorkban tartózkodásuk során.
“Nekem könnyű vele beszélni, mert ugyanabból a kultúrából jöttünk és hasonló a háttér.” mondta Anderson. “Könnyű játszani is vele. Tudja, hogyan kapja el a ritmust egy elkapóval és van egy természetes barátság közöttünk és természetes kémia a pályán.”
Még egy ismerős arc
Nem Bridgewater az egyetlen irányító, akivel Anderson újra együtt játszhat Carolina-ban. Elég sok TD elkapása volt P.J. Walker passzaiból, amikor mindketten a Temple csapatában voltak.
“P.J. az egyik legjobb barátom.” mondta Anderson. “Akkor érkezett a Temple csapatához, amikor másodéves voltam és együtt végeztünk. Az első meccsén a padról állt be és elengedett egy bombát. Kész őrület lesz, ha együtt leszünk odakint.”
A Temple-ben töltött közös két év során Anderson 114 passzal 1730 yardot és 16 TD-t szerzett. Anderson azóta is kapcsolatban volt Walker-rel, akkor is, amikor idén tavasszal berobbant az XFL-be.
“Folyamatosan kapcsolatban voltunk, akkor is, amikor ő az egyetemen játszott, én pedig az NFL-ben.” mondta Anderson. “Nagyon izgatott vagyok, hogy itt van, ahogy Tahir Whitehead (szintén egykori Owls játékos) és Keith Kirkwood miatt is.”
Alig várja, hogy csatlakozzon az offense-hez
Ha a mez nem árulta volna el, Anderson elismerte, hogy nagy rajongója McCaffrey-nek és a két játékos már kapcsolatba is lépett egymással.
“Beszéltem Christian-nel, amint megjelent a hír, hogy aláírtam, megkeresett.” mondta Anderson. “Nagyon izgatott vagyok, hogy vele léphetek pályára és egy ilyen tehetség lesz mellettem.”
Anderson a péntek videobeszélgetés nagy részében dícsérte a Panthers skill pizíciós játékosait, McCaffrey-től kezdve Bridgewater-en át DJ Moore-ig és Curtis Samuel-ig.
Távolról dolgozik
A Panthers hétfőn kezdte volna meg a holtszezonbeli programját, ám ezeket a terveket határozatlan ideig elhalasztották.
Bár a játékosok nem tudnak együtt gyakorolni a pályán, Anderson kijelentette, hogy képesek lesznek munkába állni.
“Nyilvánvaló, hogy az új edző miatt lehetőséget kapunk arra, hogy korábban kezdjünk.” magyarázta. “Azt hiszem, hétfőn a webes dolgokkal kezdjük. A kamerán keresztül fogunk találkozni.”
Forrás: panthers.com
Itt tudod támogatni az oldalt:
